2009. március 3., kedd

Feliratozás



Ezt a kis tavaszváró-téltemetős képet készítettem és közben egy nagyon fontos megoldandó feladat került elő.
A betűtípus ugyanis, amivel a feliratot készítettem, nem tartalmaz minden ékezetes betűt :-( Így ezt magamnak kellett megoldani, de nem is volt bonyolult.
Külön készítettem el a kezdő T betűt és a szöveg többi részét, mivel a betűtípusuk is és a méretük is másmilyen.
Lássuk csak - szokás szerint - lépésről lépésre!

1. lépés: szöveg eszköz
Válasszuk ki először az Eszközök ablakban a Szöveg eszközt, majd pedig a felirat betűtípusát!


2. lépés: szöveg beírása
Írjuk be a szöveget!

Hát igen, itt látjuk, hogy az "Ő" betű nem olyan, amivel elégedettek lennénk. Sebaj!

3. lépés: szöveg javítása
Szóval, sebaj! Írjuk be a szöveget ékezethiányosan.


4. lépés: ékezet "lopása"
Szerencsére az "É" betűn van ékezet, onnan vesszük kölcsön az "Ő"-höz.
A Téglalap-kijelölési eszközzel kijelöljük az ékezetet (közben figyelünk arra, hogy a szöveg rétegn legyünk), majd lemásoljuk: Ctrl+C, Ctrl+V. Egy levegő réteget kapunk, amit a Rétegek ablakban az első ikonra kattintva tudunk rögzíteni. (Ez az a visszahajtott sarkú fehér lap rögtön bal oldalt).


5. lépés: áthelyezés
Az Áthelyezési eszközzel megfogjuk az új kis ékezetünket és az "O" fölé visszük.
A 4. és az 5. lépést megismételjük, mivel két vesszőre van szükségünk.

6. lépés: összefésülés
A két ékezet és az eredeti felirat rétegeit összefésüljük.


7. lépés: a kezdőbetű
Beírjuk a kezdőbetűt is, nagyobbra, mint a szöveg többi része, hogy kicsit iniciálé-hatású legyen.
Nekem úgy tetszett volna, hogy a T felső része is díszes, úgy, mint alul. Így ezt a díszes részt is lemásoltam, ugyanúgy, mint a 4. lépésben az ékezetet.

8. lépés: tükrözés
A lemásolt részt vízszintesen tükröztem (a Képablakban: Réteg / Átalakítás / Vízszintes tükrözés).


9. lépés: mindent a helyére
A tükrözött részt a helyére mozgattam, összefésültem a "T"-betűvel, majd a két réteget ("T" és "éltemető") szintén összefésültem.


Készen is van a felirat, ahogy nekük tetszik :-)

1 megjegyzés:

Cicurka írta...

Csúcs! Köszi, hogy megosztottad!:-)
Szép napot!