2009. július 15., szerda

Géza, kék az ég

Legalábbis elvileg. Valamikor a fotónkon az ég csak egy fehéres, világos, mosott paca.
Például ilyen:

Bár így sokkal jobban tetszene:

A fénykép ismerős lehet a scrap.hu-n megjelent cikkemből. Ez a kis tutorial kiegészítése egy leendő cikknek, amiben megváltoztatjuk majd az ég színét.

1. lépés: megnyitás és duplázás
Olyan képet válasszunk a munkánkhoz, amelyen az ég nagyon világos, telítetlen, fehéres, fényes, vagyis eléggé rossz minőségű. Biztos akad egy-kettő:-)))
készítsünk róla egy másolatot (Rétegek ablakban katt a 4. ikonra), majd ennek a Mód-ját állítsuk Szorzás-ra.

2. lépés: melegebb szín
A Képablakban a Színek / Árnyalat-telítettség menüpontra kattintsunk rá és a megnyíló új ablakban a színkörből válasszuk ki a sárga színt. Alatta pedig a Telítettség értékét növeljük meg. Pipáljuk ki az ablak bal alsó sarkában levő Előkép jelölőnégyzetet és akkor a Képablakban egyből látjuk a beállításunk eredményét. Érdemes kísérletezni, hogy az adott képhez melyik a jó érték. Mint látható, nekem most a 30-as jött be :-) Ha úgy érezzük, még nem az igazi így sem, nyugodtan változtassuk meg az Árnyalat és a Fényerő értékeit is.
Ha tetszik a végeredmény, akár készen is vagyunk :-)
Ha van kedvünk, folytassuk.

3. lépés: még egy másolat
Az új, kékebb egű rétegről készítsünk még egy másolatot. Ennek az átlátszatlanságát csökkentsük le.

4. lépés: fényhatások
Válasszk a KÉpablakban a Szűrők / Fény és árnyék / Fényhatások menüpontot. A felnyíló új ablakban válasszuk a 2. fület és a beállításoknál adjuk meg, hoyg ez egy irányított fény legyen. Állítsuk be az intenzitás értékét is, illetve 'tegyük helyre' a fényforrást az előnézeti képen látható kis kék pöttyöcske segítségével.
Én a fényt kb középre helyeztem el:


5. lépés: életlen maszk
Meglepő módon ez a szűrő a képek élesítésére szolgál. Megtaláljuk a Szűrők / Élesítés / Életlen maszk menüpont alatt a Képablakban. Próbálkozzunk a beállításokkal.
(Ha nem tetszik a végeredmény, Ctrl+Z-vel visszavonjuk a művelete és új értékekkel kísérletezünk.)

Készen is vagyunk :-)
És íme a végeredmény:

Nincsenek megjegyzések: